• Laszlo Berta

Helyesbítés: "Igyatok mégis inkább Coca-Colát!"

Szembe kell néznem a ténnyel: hibáztam. Nyilván nem először fordult elő és nem is utoljára. Elragadott a hév, megrészegített a közeli győzelem mámora, felültem a globális hájpnak, bedőltem a világ kb. összes sajtóorgánumának.


Felültem a bohócvonatra és vidáman csilingeltem!


A minap írtam hirtelen felindulásból egy blogposztot Ronaldo nagyszerű hatásáról és azt hittem és ezzel együtt azt is állítottam, hogy ez az ábra az igazságot tartalmazza:

Blogposztom megjelenése után elégedetten néztem a pörgő organikus eléréseket, a szépen gyűlő lájkokat.


Majd az történt, hogy szinte mindig csendes globális főhadiszállásunk ajtaja kivágódott és Levente lépett be rajta. Alapvetően békés, konfliktuskerülő természetét meghazudtoló módon egy ugró-pörgő rúgással leterített, majd egy élesnek nem mondható késsel a homlokomba véste az alábbi szöveget:

Nem méltó a Reklámtörténet szellemiségéhez ez a szeleburdiság, ostobáskodás!

Igen, bizony, ez a művelet sokáig tartott.

Igaza is volt. Ami főleg azért szomorú, mert aki ismer, az tudja, hogy a harmadik nevem a SnopesRider, a negyedik pedig a HoaxKiller. És mégis így jártam - ki gondolta volna, hogy a Bloomberg írását is úgy kell kezelni, mint egy átlagos Facebook-posztot?


Óriási gólt rúgtam, de aztán szóltak, hogy az a mi kapunk.


Ugyanis sajnos továbbra sincs empirikus, grafikonnal alátámasztható bizonyítékom arra, hogy a negatív reklám az esetek egy jelentős részében bizony valóban negatív hatással van egy márkára vagy annak valamelyik fontos céljára. Hiszen a globális újságírói felszínesség rám is átragadt (pedig nem is vagyok újságíró), és nem jártam utána, hogy Ronaldo sajtótájékoztatója bizony nem pont akkor történt, amikor a kamu kép állítja.


A részvények 1,6%-os esése (ami nem jó, de nem is tragikus) már javában megtörtént, mire Ronaldo megtette kinyilatkoztatását. Nézzük:

A részvények pénteken épp hónapos rekordáron zártak, majd hétfőn már a Ronaldónak tulajdonított esésben nyitottak, az esésnek pedig 10:30-ig vége is lett. Ronaldo sajtótájékoztatója pedig csak ezután kezdődött.


Leszorítottam a dudáló, villogtató suttyót, aztán kiderült, hogy csak szólni akart, hogy nyitva van a jobb hátsó!


Mondjuk ez azon nem változtat, hogy ekkora követőbázisú globális influencer ilyen rútul még sosem próbált elbánni egy rendezvény körülbelül 30 millió eurót fizető főszponzorával, de sajnálatos módon ennek a hatását nem tudom grafikonnal szemléltetni. Csak merem állítani, hogy a Coca-Colának nem fog sokat használni, hogy Ronaldo nyíltan félretolta az üdítőt, és később Locatelli is csatlakozott a fura szokáshoz.

Elképzelhetőnek tartom, hogy az UEFA hamarosan valamilyen szabályozást fog kitalálni arra, hogy ha a játékosnak nem tetszik a szponzor, akkor ne jöjjön el a sajtótájékoztatóra, hanem maradjon otthon inkább.

Reklámozói szempontból érdekes, új jelenség ez a márkák életében, hiszen ha egy márka egy nagy eseményhez köti magát, akkor bízhat abban, hogy a személyekhez köthető botrányokat elkerülheti. Hiszen egy rendezvényen több mérkőzés és számos játékos jelenlétében szerepelhet. Így kivédheti azokat a kellemetlenségeket, amik egy-egy játékos személyéből, viselkedéséből fakadnak (lásd: Accenture és Gillette vs. Tiger Woords (szexmániás eset) vagy éppen Nike vs Neymar (szexuális zaklatás) és Lance Armstrong (doppingolás).

Úgy tűnik, egy új, kezelendő kockázattal kell szembenézniük a szponzoroknak.


Megünnepeltem az ötös dolgozatot, aztán észrevettem, hogy az nem az osztályzat, hanem a pontszám.


A történés egyébként nem teljesen újkeletű, több ismert amerikai kosaras is lépett már hasonlót. Ott ráadásul előfordult, hogy konkurens személyes szponzorok is részt vettek a buliban.


Gregg Popovich és Klay Thompson is a kirakott Gatorade üdítőket pakolta ki gyorsan a képből, előbbi az ital magas cukortartalmára tett megjegyzést, utóbbi vélhetően saját szponzorának, a rivális BodyArmor sportitalnak kívánt kedveskedni.


Michael Jordan az 1992-es olimpiai aranyérmek átvételekor takarta le a Reebok logóját a nemzeti zászlóval - az ő szponzora ugyanis a Nike.


Európában Papiss Cissé és Frederic Kanoute döntöttek úgy, hogy nem viselik a számukra nem szimpatikus szponzorok logójával ellátott mezt. Cissének a Wonga nevű gyorskölcsönöket (hatalmas kamatra) folyósító hitelintézettel volt problémája, Kanouténak pedig a 888.com nevű sportfogadási oldallal.


Hibátlan győzelmet arattam Sub-Zeróval, aztán szóltak, hogy én a másikkal vagyok.


Most az Eb-n egy új hullám indult meg a legkövetettebb sportoló lépésével, aminek talán csak első két követője lett Locatelli (szintén a kólával) és Pogba (az alkoholmentes Heinekennel).


És persze nem kellett sokáig várnunk a „válaszra”, hiszen Sztanyiszlav Csercseszov , az oroszok szövetségi kapitánya bemutatta, miként mulat egy Kelet-Európai Úr: először frappáns választ adott azoknak, akik hiányolták a nyitót (őszintén szólva én azt hittem, hogy raknak az üvegek mellé), majd húzott egy egészségeset a Coca-Colából. Így kell ezt csinálni, kérem szépen!


A cselekedetnek az alábbi hatása volt a részvényárfolyamra:

:(

Tehát bár Ronaldo lépésének minden bizonnyal volt, van és lesz is negatív következménye a Coca-Cola márkára, azt nyugodtan mondhatjuk, hogy az egész világot megszivató álhír, nevezetesen a tőzsdei árfolyam leesése, nem köthető hozzá.


Be kell vallanom, sajnálom, mert tényleg nagyon örültem volna, ha végre ábrával is alá tudom támasztani ellenvetéseimet a "negatív reklám is reklám" mondással kapcsolatban.


Kiástam a kocsit a méteres hó alól, de kiderült, hogy a szomszédé.


ELNÉZÉST. Ám ne legyen kétség: folytatom a harcot!

Dolgok, amiket a Guardian nem csinál.

Fun fact: a TheGuardian azóta írt még egyet az esetről, amiben beidézik Tim Crowt, aki máshol is nyilatkozott és elmondta, hogy nem függ össze a két esemény - de ezt a mondatát pont kihúzták az idézetből.