A világ első tévéhirdetése
Alig több mint 2 hónap telt el legutóbbi bejegyzésünk óta, ami elég sok, de fogadja el mindenki, hogy a blog műfaja ENNYIRE rugalmas. Az elmúlt két hónap Reklámtörténet klubtagsági díjait ezért visszautaljuk!
Így augusztus közeledtével már úgy éreztük, hogy vissza is térhetnénk végre az élők sorába, ennek pedig első jele az lesz, hogy újra írásokkal kápráztatjuk el olvasóinkat, valamint ősszel ismét kiadunk egy csodálatos könyvet. Közben gyakran megveregetjük majd a saját vállunkat, néha egymásét is.
Ennyit az elmúlt hónapok történéseiről.
Egy könnyű érdekességgel rázódunk vissza a Reklámtörténet-posztokban gazdag hétköznapokba: a világ első tévéhirdetését idézzük fel! Nem vesződnék sokat a televíziózás történetének összefoglalásával, mert nagyon bonyolult és hosszú történet lenne. Tudtátok például, hogy az első televíziók mechanikusak voltak, és a mechanikus tévéadások kulcsa az volt, hogy a tévéadást sugárzó készülék és az azt vevő készülék forgó eleme pont ugyanolyan sebességgel forogjon?
A mechanikus televízió - egy modern nappali éke!
Nos, ez számunkra teljesen lényegtelen. Ugyanis bár az első televízióadó már 1926-ban megalakult és 1928-ban elkezdte sugárzását (és azóta is léteznek, ők a W2XB/WRGB nevű csatorna az Egyesült Államokban), a kereskedelmi televíziózás megjelenése még jócskán váratott magára. Az első 13 év ugyanis teljesen reklámmentes volt. Bizony, a XX. század első felének tévénézői még reklámok nélkül nézhették a Dallast, a Trónok Harcát, és a hétvégi Gyanú Árnyékában maratonokat sem szakította meg holmi kereskedelmi ajánlat.
1941 július 1-én azonban beütött a ménkű! A BULOVA Watch fejesei úgy döntöttek, hogy ők szeretnének az elsők lenni a fizetett televíziós reklámok történetében - vagyis elhatározták, hogy a kereskedelmi televíziózás első napjának első nézők elé tárt márkája a BULOVA Watch lesz.
A WNBT (manapság WNBC néven fut) csatorna kísérleti jelleggel indította be reklámozási tevékenységét: a rádióadóikhoz tartozó ajánlathoz mintegy hozzácsaptak egy kis tévéidőt is. Ez az ügyfeleknek őrületes újdonság volt, amitől azért nem estek hanyatt, lévén ekkoriban elenyésző volt a tévénézők száma - a reklámozás leginkább print és rádió formátumokban tarolt. A tévécsatornának pedig az új jogi környezet teremtette lehetőség kiaknázását jelentette.
A BULOVA Watch első valódi, fizetett televíziós hirdetése is kapcsolódott valamennyire a rádiózáshoz: az NBC rádiósa, Ray Forrest rámondta egy állóképre ugyanazt a szöveget, amit a rádióreklámban is hallhatott a nagyérdemű:
America runs on Bulova time
Ennyi volt az egész. Tíz másodpercig tartott, és sem a megvalósítása sem a hatása nem lenne történelmi jelentőségű. Ami azzá teszi, hogy igazából ezzel a szpottal vette kezdetét a kereskedelmi televíziózás (persze valójában a hatóság 1941 májusi határozatával, amiben engedélyezte a fizetett hirdetések megjelentetését - de az elég unalmas téma lenne).
Így nézett ki a szpot, amelyet egyébként a Brooklyn Dodgers és a Philadelphia Phillies mérkőzés előtt adtak le:
Gondolhatnánk, hogy egy ilyen úttörő vállalkozás nagy pénzeket vett igénybe. Nos, igen. A BULOVA 9 (kilenc) dollárt fizetett a szpotért - igaz, mindössze néhány ezer tévénéző látta, hiszen nem is voltak többen.
A szpot egyébként nem a legeslegelső televízióban megjelenő reklám volt.
Mindössze a legelső olyan, amiért fizettek.
Évekkel korábban kísérleti jelleggel jelentek meg már reklámok a televízióban, de gondolhatjuk, hogy mindössze alig néhányan látták ezeket.
A kereskedelmi tévézés kezdete utáni években még jócskán a rádiós reklámpiac szakította a legnagyobb pénzeket, de a televízió gyors elterjedésének és fejlődésének köszönhetően hamarosan legyűrte a rádiót. 2019-ben a televíziós reklámköltések 70 milliárd dollárra rúgnak (és lassan csökkennek, köszönhetően a digitális reklámpiacnak), egy átlagos 30 másodperces szpot ára 112 000 dollár körül van, a Superbowl szünetében pedig körülbelül 5 millió dollárért lehet leadni egy szpotot.
A BULOVA életét nem különösebben változtatta meg ez a reklámszpot, előtte is nagyszerűek voltak, utána is azok maradtak.