• Levente Kovacs

Michael Bay, a piszok gyors látványrendező


Nem, sajnos, ez még nem a mi üdvözletünk a filmcsinálás fellegvárából – hanem újdonsült rovatunk címe (nincs még elég gondunk), melyben arra vállalkozunk, hogy bemutassunk néhány arcot, akik ifjú sihederként a reklám háza táján sertepertélve kezdték pályájuk futását (hoppá), és a végén valahogy sikerült Hollywoodban kikötniük. Hogy ezt ők akarták-e avagy sem? Hovatovább: ez bennünket inspiráljon vagy lehervasszon? Döntse el ki-ki, maga. Szerintünk érdekes látni, miből és kiből lesz az a bizonyos cserebogár. Hát akkor vágjunk bele.

10-ből 9 fogorvos épp így néz ki Kaliforniában.

Az 51 esztendős, Los Angeles-i születésű Michael Benjamin Bay bár nem a Kiss János altábornagy utcába járt, annyira azért nem voltak rossz iskolái; hamar átesett a megfelelő művészeti, filmes képzéseken. 15 évesen George Lucas mellett gyakornokoskodott; konkrétan Az elveszett frigyláda fosztogatói-nak storyboardját archiválta-rendezgette, és biztos volt benne, szar film lesz. Aztán látta moziban a végterméket, amitől a kis Michael oly mértékben elájult, hogy eldöntötte: filmrendező akar lenni.

A Propaganda Films berkeiben kezdett videókat, reklámokat rendezni. És szép lassan lépdelt fölfelé a filmcsinálók ranglétráján. Az ő nevéhez fűződik például a híres Meatloaf nóta, az I would do anything for love (But I won't do that) megképesítése, amelyben és amelyen Bay szaktárs stílusjegyei már erősen megfigyelhetőek. Gyors vágások, stilizált képi világ, látványos trükközés, ahogy kell. A Quasimodónak sminkelt Meatloaf szerelmi bánata a 90-es évek derekának legnyálasabb rockballadája volt. Emlékszem, mikor annak idején a rádióban felcsendültek első taktusai, brit kollégáim egy megvető "fuckin' Mea'loaf" kurjantással fogadták, és odasercintettek egy hegyeset a gyár szürke betonjára.

A szörnyeteg mindenre képes a szerelemért – kivéve a plasztikai műtétet.

Reklámos karrierje a híres got milk? kampány legelső opuszában csúcsosodott ki; egy olyan filmben, ami az amerikai "tejtanács" számára készült, és pofonegyszerű, pofonzseniális ötletre (csúnyán szakmaian szólva: insight-ra) épült:

Aaron Burr, mogyorókrém és üres tejes pohár.

És hát a Graduate házasítása az Audival. Ez azért álomszép munka, lássuk be. Jó, jó, elfogultak vagyunk, merthát Dustin Hoffman, merthát Mrs. Robinson, merthát egyáltalán. De akkor is, ez rendben van.

Azt hiszem, így fogok én is a lányom esküvőjére rohanni.

Aztán egy akcióreklámfilm (reklámakciófilm) Black&Decker-módra:

Házibarkács, bárhol, bármikor.

Persze Bay nemcsak rendez, de hagyta, hogy őt magát is rendezzék:

Rendez, produszál, szerepel.

A reklámos munkákat pedig követték a nagyfilmek: a Bad Boys, majd jött a Szikla, az Armageddon, a Pearl Harbor, a Bad Boys II, A sziget – és a mélyrepülés: ha volt is valaha némi tehetsége, azt jelenleg a végeláthatatlan Transformers franchise-ban amortizálja szilánkokra.

Akcióban az akciófilmes.

"A zenei videók és reklámok világából érkeztem, így aztán megtanultam, hogyan kell piszok gyorsan dolgozni – úgy, hogy az jól is nézzen ki. Az egyik erősségem, hogy eleve "vágásra forgatok"; vagyis már fejben összevágom magamnak a dolgokat." – vallja saját munka-módszeréről Bay. Talán ez a tempó, ez a hatékonyság, ez a pragmatizmus lehet sikerének titka; ezen erősségéért még sok producer fogja őt felkeresni, hogy valami látványos, könnyen fogyasztható, jóféle kasszasikert kalapáljon a tömegeknek össze. Michael Bay pedig boldogan vállalja majd a felkéréseket, becsülettel kitolja magából a blockbustereket, és közben halkan azt dúdolja: "I would do anything for lóvé."

#MichaelBay #Gotmilk

© Reklámtörténet, 2020. Minden jog fenntartva.

Mindennemű utánzás tilalmaztatik.