Ridley Scott, a látvány nagymestere
Updated: Feb 13, 2020
„Mindig lenyűgözött, hogy végül milyen sokat bele tudtam préselni egy harminc másodperces hirdetésbe.”
Ridley Scott
Ha azt mondom Ridley Scott, te azt mondod: éjáó! Vagy azt, hogy Alien (magyarosan: A nyolcadik utas: a halál), esetleg Blade Runner (ismét magyarosan Szárnyas fejvadász, aminek szintén semmi értelme), vagy Gladiátor.
Hollywood egyik legjelentősebb rendezője a nagyközönség számára közel teljesen ismeretlen volt egészen 42 éves koráig, amikor is végre megrendezte korszakalkotó horrorfilmjét, az Alient. Ez a film hozta meg számára a világhírt, azonban az áttörést egyből első nagy filmjével elérte: a Duellists, azaz Párbajhősök című, Napóleon korában játszódó történelmi drámájával már 1977-ben besöpörte a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó díjat a Cannes-i Filmfesztiválon.
Más rendezők már kamaszként vagy 20-as éveikben ott sertepertélnek a legnagyobb produkciók körül, mint Ronaldo a 94-es VB-győzelemnél. De nem úgy Ridley Scott.
Scott sokáig a BBC-nél dolgozott díszlettervezőként, a nálunk kevésbé ismert és népszerű, rendőrös Z-Cars és a sci-fi műfajt erősítő Out of the Unknown című sorozatokon. Sőt, a második Doctor Who „évad”, a The Daleks designere is ő lett volna, ha éppen ráér. De nem ért rá.
1965-ben kezdett el a BBC-nél rendezni is, hogy néhány évvel később rájöjjön: ha több pénzt akar keresni, érdemes átnyergelnie a reklámfilmek rendezésére és gyártására. Ezért alapította meg öccsével, Tonyval filmgyártó cégét, a Ridley Scott Associatest, ahol lényegében szabadúszó rendezőként gyártott reklámfilmeket.
Elmondása szerint az RSA létezésének 10 éve alatt körülbelül 2 700 reklámfilm gyártásában vett részt.
Már a 70-es években készített szpotjaiban is tetten érhetjük Ridley Scott sajátos rendezői látásmódját, amit (nyilvánvalóan) megtartott a későbbiekben is.
A most következő kis válogatásban megláthatjuk, hogy milyen kiemelkedő vizuális megoldások jellemzik még a legegyszerűbb sztorival ellátott reklámfilmjeit is: például így lesz egy Nissan 300ZX Twin Turbo reklámból akciófilm.
A Nissannak készült szpot egyébként akkor készült, amikor már befutott rendező volt – 1990-ben. A film sztorija egyébként valóban ék egyszerűségű: a Nissan gyorsabb mindenfélénél, amiket előzetesen gyorsabbnak gondolnánk a Nissannál. Ridley Scott látványérzékenysége azonban ebből is valami egészen jót hozott ki – sajnos néha a filmjeivel is ez történik, legalábbis a kritikusok szerint.
Ezt a filmet pedig 1984-ben készítette a Chanelnek. Elegáns bemutatása annak, miként lehet explicit szexualitás nélkül is érzékinek lenni:
Ez a J. Peter Grace megbízásából készített 60 másodperces reklámfilm a Reagen kabinet eszetlen költekezésére hívja fel a figyelmet. Hamisítatlan Ridley Scott-hangulat jellemzi! (1986)
Pepsinek készített, Don Johnson és Glenn Fry (mindketten Miami Vice) szereplésével készült reklámfilmjét még mindig próbálom megérteni. Valaki magyarázza el!
A Miami Vice szereplőivel készülő filmekből sorozat lett, a Pepsi 10 millió dollárt költött a megvalósításukra, és a BBDO dolgozott a részeken. Sajnos a sorozat többi darabjára csak hivatkozásokat találtam egy 1986-os The Lakeland Ledger újságban.
Az Apple számára 1984-ben forgatott, 1984 címet viselő reklámfilmjét Levente már érintette Steve Haydenről készült írásában. IDE KATTINTVA ELOLVASHATJÁTOK ÉS MEGNÉZHETITEK.
Ez utóbbi egyébként az Advertising Age "Az 50 legnagyszerűbb reklám" listájának élén áll – ami praktikusan azt jelenti,
hogy ez számít minden idők legjobb reklámfilmjének.
Scottot reklámfilmes pályafutásának csúcsra járatása után néhány évtizeddel is érte komoly elismerés.
2006-ban az ő, Hovisnak készített reklámfilmjét választották Anglia legnépszerűbb reklámfilmjének. Igaz, egy mindössze ezer fős mintavétellel, de ne legyünk kicsinyesek.
A reklámfilmet Dorset Gold Hill nevű részében forgatták két nap alatt, és a helyszín egyből turistalátványosság lett. A kenyérrel megrakott kerékpárját Dvorak „Újvilág” szimfóniájának zenei kíséretével a hegyre feltoló kisfiú képe minden brit szívét megmelengette. A reklámfilm népszerűségére jellemző, hogy Dvorak zenéjét a britek azóta a „Hovis zeneként” emlegetik, és a Hovis 120 éves fennállásának ünneplésekor egyszerűen újabb 10 napra ismét adásba rakta 23 évvel korábbi filmjét.
Íme a mű:
Hadd jegyezzem meg halkan, hogy ennél sokkal menőbb kenyereket sütünk itt Magyarországon. De tény, hogy Ridley Scottunk nincs.
Oké, oké, de hogy lesz ebből Alien? Tehetnénk fel a kérdést. A válasz pedig meglepő: némiképp véletlenül.
Ridley Scott reklámos nemezise Alan Parker volt, a reklámszövegíró/rendező, aki a reklámokban inkább a vicces szövegeket, nem pedig a szép vizualitást tartotta szem előtt. Akkoriban a brit filmipar egészen rossz állapotban volt, ám Parkert üzlettársa, David Puttnam annyira tehetségesnek tartotta, hogy a reklámfilmekről inkább a játékfilmek irányába (és az Egyesült Államok irányába) kezdte terelgetni. Ennek eredményeképpen született meg 1976-ban a „Bugsy Malone” című film, amit Parker saját pénzéből gyártott le. A film bemutatóján hihetetlen ünneplésben részesítették a reklámvilágból megtért rendezőt.
Azonban Ridley Scott ettől teljesen kikészült.
„Rosszul voltam, amikor megtudtam, hogy van egy filmje. Egy hétig nem tudtam aludni.” Scott több forgatókönyvet is írt korábban, de egyiket sem tudta megvalósítani. Az egyik a Bee Gees főszereplésével készült középkori musical-szerű film lett volna, de a Bee Gees annak ellenére is nemet mondott a felkérésre, hogy karrierjük akkoriban éppen nem szárnyalt.
Azonban Parker sikere nemcsak Scottot tette beteggé (betegesen féltékennyé), hanem az amerikai filmkészítők figyelmét is felkeltette. Puttnam telefonja folyamatosan csörgött, de mivel Parkerből csak egy volt, az igények kielégítése érdekében egy másik tehetséges rendezőt is le kellett akasztania valahonnan. Ő pedig jól ismerte Ridley Scottot, aki addigra számos reklámfilmjével és főleg a Hovisnak készített filmjeinek vizuális világával jól megalapozta rendezői hírnevét. Puttnam telefonhívására nem is kellett sokat várni, Ridley Scott pedig már másnap repülőre szállt és aláírt, hogy megrendezhesse a Párbajhősöket. A többi pedig történelem.
In space no one hear you scream – a legjobb filmes fősor, amit valaha írtak.
A brit rendezők előtt kitárult Hollywood kapuja. Nem sokat kellett várni Tony Scott, Ridley öccse bemutatkozására sem – ő olyan filmeket rendezett, mint például a Top Gun, a Beverly Hills-i zsaru 2. vagy a Will Smith főszereplésével készült A Közellenség.
Tehát nyugodjunk meg,
ha 40 felé járunk, és még mindig nem ismer minket az egész világ, Ridley Scott is kivárta az idejét.
Ui.: Egyszerűen a magam szórakoztatására iderakok még néhány Ridley Scott reklámfilmet. Hátha mást is szórakoztat.
1998 – Orange
1982 – Chanel No. 5 – A sorozat egy másik darabja
1984 – Pepsi – a korai kólaháborús évekből