top of page
Writer's pictureLevente Kovacs

Fél évszázad emlékezete – avagy az 50/50/Lista nyertes reklámjai

Ezt nem hittük volna. Hogy eljutunk idáig, hogy összehozzuk, hogy sikerül. De lám-lám, ebből is látható: legmerészebb álmaink is megvalósíthatók! (Tizenkét háromlábú kutya nélkül is...) Ami viszont ennél is nagyszerűbb: az a nyitottság, lelkesedés és pozitivitás, amellyel a szakma képviselői reagáltak, mikor először említettem nekik a Reklámtörténet 50/50/Lista projektjét. És persze ne feledjük a nagyközönség aktivitását sem, akiknek szavazai nélkül nem állt volna össze az 50/50/Rövidlista. Szóval köszönet ide, hála oda – és persze kudos a szülőknek, a családtagoknak, a kollégáknak és ügynököknek, mindenkinek, akit köszönet illet.


Egyszerű játéknak indult, aminek aztán egy szórakoztató, tanulságos, nosztalgikus játék lett a vége. Az 50/50/Lista persze nemcsak a reklámos időutazásról szól. Hanem a saját múltunkba, gyermekkorunkba (is) tett kiruccanásról; a listára került reklámok finom kis madeleine-falatkái egy országnak, egy közösségnek, fogyasztóvá transzformált létünk 30 másodperces emlékmorzsái. És így együtt, egy csokorba rendezve talán arra is alkalmasak, hogy némi támpontot adjanak mindannyiunknak; hogy megnézzük, honnan-hová is jutottunk társadalmilag, kulturálisan, reklámiparágilag, mindenhogyan.


De idézzük fel a részleteket, újra.

Hónapokkal ezelőtt arra vállalkoztunk, hogy összegyűjtsük az elmúlt 50 év legjobb és legemlékezetesebb hazai reklámjait. Ehhez első körben a közönség véleményét kértük: az „50 év/50 magyar reklám” elnevezésű online kérdőívnek 1147-en rugaszkodtak neki és szavaztak, 159 különböző hazai reklámot említve.

 

A nagyközönség által legtöbbet beidézett 50 reklámot második körben egy 50 fős – a hazai reklám, marketing- és médiavilág, a szaksajtó és a kreatívipar szakembereiből álló – zsűri rangsorolta. A pályaművek 5 szempont alapján – ötlet, kirívóság, kraft, örökzöld-faktor, humor-faktor – kerültek értékelésre.


És akkor drum-rolls, please!

A szakmai zsűri egyhangú döntése alapján a következő eredmények születtek:


Az „ÖTLET” kategória nyertesei

1. Chokito – Ronda és finom


 

2. Sziget fesztivál – Prodidzsáj


 

3. Matáv – Tudakozó+


 

A „KIRÍVÓSÁG” kategória nyertesei:

1. Sziget fesztivál – Prodidzsáj

 

2. Chokito – Ronda és finom

 

3. Budapest Bank ­­– Köszönjük, Emese!


 

Pepsi – Kata vagyok



Matáv – Tudakozó+ / Unicum – Sport utca



A „KRAFT” kategória nyertesei:

1. Unikum – Sport utca


 

2. Vodafone – Kérész 


 

3. Matáv – Tudakozó+ / Sziget fesztivál – Prodidzsáj

 


A „HUMOR” kategória nyertesei:

1. Sziget fesztivál – Prodidzsáj

 

2. Chokito – Ronda és finom

 

3. Budapest Bank – Köszönjük, Emese!

 

 

Az „ÖRÖKZÖLD” kategória nyertesei: 

1. Sziget fesztivál – Prodidzsáj


2. Chokito – Ronda és finom

 

3. Borsodi szlogen – Az élet habos oldala 

 


Az „Ötlet”, „Kirívóság” és „Kraft” kategóriák aggregált pontjai alapján

a GRAND PRIX nyertese

Sziget fesztivál – Prodidzsáj

 


A „KÖZÖNSÉGDÍJ” kategória nyertesei:

1. Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési és Számítástechnikai Közös Vállalat – Müszi


 

2. Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház – Skála kópé


 

3. Állatforgalmi és Húsipari Tröszt – Hurka Gyurka


  

Hát ennyi volt, most már ez is történelem.

Szeretnél többet tudni az 50/50/Listáról?

Akkor egy egészséges kattintást javasolunk, mégpedig ide.



Comments

Couldn’t Load Comments
It looks like there was a technical problem. Try reconnecting or refreshing the page.
Gerety_2021_Redefining Creative Benchmarks without date_Fotor.jpg
never-read.gif

Iratkozz fel! Most vagy soha.

Megéri: 10%-os kedvezményt 

kapsz érte az RT-shopban

raise-the-standard.gif
RT-anim-small 2.gif
bottom of page