• Levente Kovacs

Dalban mondom el... Választások Ausztráliában, 1972


Nem árulunk el nagy titkot: április 8-án, a legnagyobb magyar halálának 158. évfordulóján országgyűlést fog választani az ország. Megtiszteltetés és felelősség, öröm és teher ez egyszerre – hogyhát egy szimpla golyóstollal irányt szabhatunk sorsunk alakulásának. Nagy pillanat ez minden nagykorú magyar állampolgár életében.

No, de addig még vár ránk egy mozgalmas kampányidőszak. Ennek apropóján a Reklámtörténet páneurópai központjában – a transzatlanti divízióval egyetértésben – úgy döntöttünk: KAMPÁNYSZEZON címen új rovatot indítunk. (Nyilván, nincs elég bajunk.) De a cél: megmutatni néhány nemzetközi példát. Hogyan is csináltak politikai kampányokat a nagyvilágban. Érdekeset, izgalmasat, szórakoztatót. Aztán meglátjuk, idehaza milyen kampányt kapunk.

(Figyelem! Válogatásunk roppant szubjektív. De a reklám ettől szép, nem igaz?)

It's Time! Munkáspárti kampány, Ausztrália, 1972

1972-ben történt, abban az esztendőben, amikor Joe Frazier K.O.-val kiütötte Terry Danielst; amikor a mozikban vetíteni kezdték A Keresztapát; amikor Bobby Fischer a sakkvilágbajnokságon 12 ½–8 ½ arányban legyőzte Borisz Szpasszkijt; Brezsnyev gépe pedig váratlanul leszállt a tököli reptéren, és a nagy vezér egyből magához rendelte a kis vezért, Kádár Jánost – de ami történt, megtörtént: 1972 december 2-án az ausztrál Liberális Párt 23 év kormányzás után elvesztette a választásokat az ausztrál Munkáspárttal szemben.

Azzal most ne foglalkozzunk, hogy Ausztráliában egy erősen konzervatív beütésű pártot miért hívnak “Liberális”-nak – fogadjuk el, hogy ilyen a politika. (Ha mindez nálunk történne, szelíd legyintéssel annyit mondanánk: több is veszett Mohácsnál.) Reklámtörténetileg sokkal izgalmasabb, hogy miként sikerült az ausztrál Munkáspártnak megnyernie a többséget.

És a válasz: egy dallal.

Hogy egy ma divatos kifejezéssel éljünk: branded contenttel.

(Az új tudomány szakértői erre most némiképp felhúzzák szemöldöküket, és dörögve leteremtenek, hogyhát a branded content – mit content! entertainment! – az ezredforduló találmánya, új üdvöskéje az online világnak, mégis mit képzelünk? Hogyan beszélhetnénk branded contentről 1972-ben? Mire mi elmosolyodunk, és azt mondjuk: nagy tévedés! De ez már egy másik poszt témája.)

Nézz rám és énekeljünk, ne sajnáld a hangod!

Az It’s Time szlogennel futó kampány központi eleme a tévében hirdette az igét; egyszerre szórakoztatott és énekelte be a fejekbe a Munkáspárt programját. A dalon nyilván sokat segített a celebközeg is: ausztrál sportolók, színészek, zenészek, televíziós arcok énekeltek a kórusban; a szólista pedig a korszak népszerű rock/blues énekesnője, Alison McCallum volt.

Ideje gyakorolni – jól jöhet még egy Reklámkocsma színpadán

A kampány az ausztrál történelem leghosszabb kormányzási időszakát törte meg (egyetlen párt nem bírta a hatalmat ilyen sokáig, mint a Liberálisok), és hozta el a Gough Whitlam vezette Munkáspárt diadalát. Kétségtelen: 23 év ellenzékben töltött idő után joggal vetődhet fel bennünk a gondolat, vajon nem volna-e már ideje némi változásnak? Ilyen értelemben

az It's Time fősornál jobbat még maga David Ogilvy sem találhatott volna ki.

A Munkáspárt győzelme azonban pirrusira sikeredett; mivel a Szenátusban ellenzéki többség maradt, ez az ellenzék el is követett mindent, hogy gáncsot vessen a kormány ténykedéseinek. Addig csűrték-csavarták, amíg Whitlamet teljesen ellehetetlenítették, és végül lemondatták a kormányfői pozíciójáról.

1975-ben újra választásokat írtak ki, melynek győztese a Liberálisok és a Nemzeti Párt koalíciója lett. Szegény munkáspártiak pedig szomorúan dúdolhatták tovább a nótájukat, ami fölött viszonylag gyorsan eljárt az idő.

Az It's Time viszont mindmáig az egyik leghíresebb dolog, amit Ausztrália adott nekünk – Krokodil Dundee, Nicole Kidman és a kenguruk mellett.

#Ausztrália #Itstime

© Reklámtörténet, 2020. Minden jog fenntartva.

Mindennemű utánzás tilalmaztatik.