© Reklámtörténet, 2020. Minden jog fenntartva.

Mindennemű utánzás tilalmaztatik.

  • Levente Kovacs

Falragasz-kultúránk hőskora (Plakátkiállítás zárul a Magyar Nemzeti Múzeumban)


A Tolongó idők nem az a kiállítás, ahol nagy tolongásra számíthatunk. Miután felocsúdunk a remek szójátékból, be kell vallanunk: a Reklámtörténet Mizantróp Divíziója egyértelműen ebben „tolongásmentességben” látja a Magyar Nemzeti Múzeum kállításának legnagyobb erényét. És hát tetszik is nekünk az irónia ilyen jellegű jelenléte: hogyhát a tömegtájékoztatás egyik legkorábbi, legnépszerűbb eszközét, a plakátot (és annak művészetét) csupán egy szótlan teremőr néni társaságában, de mégiscsak „tömegmentesen” tudtuk megcsodálni.

Az 1890 és 1989 közötti időszak 120 plakátot felvonultató kommunikációs metszetét három teremben, három téma mentén tárja elénk a tárlat: (1.) a klasszikus kereskedelmi szándékkal született hirdetéseket a (2.) szórakozás tematikája (tömegsport, kikapcsolódás, kultúra) követi, majd végül a (3.) politikai, társadalmi tudatot formáló plakátüzeneteken merenghetünk el okos, nagy szemekkel.

De ne legyünk igazságtalanok. Van itt persze más erény is: bámulatosan sokszínű és változatos műfaj darabjait láthatjuk itt csokorba szedve;

mai fejjel elképzelhetetlen, már-már szürreális üzenetekkel.

Pedig hökkenetünk csupán a változó térnek és időnek szól. Annak a látványos társadalmi átalakulásnak, ami e plakátok megjelenése óta bekövetkezett úgy nálunk, miképp a nagyvilágban. Így nem véletlen, hogy leplezetlenül mosolygunk a hirdetésen, ami „varratmentes, vízhatlan, nagyon tartós” EMERGÉ gumicsizmát kínál; az MK 27-es magnó „hordozható disco” fősorán; az éberségre buzdító politikai plakáton; a műanyagból készült termékeket népszerűsítő falragaszon; vagy „egészségünk ellenségével”, egy gigászi léggyel riogató plakáton.

A Tolongó idők plakátjai felvillantják számunkra, hogyan éltek, hogyan élhettek apáink. Amit ma ordas hülyeségnek, idióta üzenetnek látunk, az számukra a jövőnek ujjmutatása, a fejlődés, egy jobb világ lehetősége volt. Remény és ígéret. Kicsit fröccsöntött, kicsit ruggyanta szagú, kijózanító és megtisztító, egyszerre szocialista és kapitalista, minőséget hirdető és hatékonyságra törekvő, nemzeti és nemzetközi.

De lássuk be: bennünket is hasonló remények és ígéretek bombáznak. Úgyhogy bátran mosolyogjunk a múlt plakátjain.

Holnap már a mi reklámvalóságunkat fogják kiröhögni unokáink.

A kiállítás ugyanakkor nemcsak egy műfajnak, egy korszaknak, falragasz kultúránk hőskorának állít emléket – de azoknak az elfeledett, ám kiváló képző- és alkotóművészeknek, „merkantil grafikusoknak” is, akiknek már a szignója is olyan, mint egy önálló alkotás – és alkotói gesztus gyanánt még ott hagyhatták kézjelüket az általuk készített plakát-műalkotáson. Hát nem csodálatosak?

Végül nevezzük is nevükön e korszak legismertebb festőit/grafikusait: Bortnyik Sándor, Konecsni György, Tóth József, Jeges Ernő, Pál György, Földes Imre, Haranghy Jenő, Rausch Endre, Pólya Tibor, Faragó Géza, Manno Miltiádész, Vértes György és Bíró Mihály.

A Tolongó idők kiállítás még 6 napig, augusztus 26-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban. Miután megszegtük az új kenyerünket és túl vagyunk a tüzijátékon, tessék nyugodtan beiktatni a heti programba. Érdemes.

#Tolongóidők #MagyarNemzetiMúzeum #plakát