• Limdauer Andras

Jerry Della Femina, a reklámkészítés fenegyereke

Updated: Mar 3, 2020

Ez az a könyv, ami a MadMen sorozatot ihlette. Vagy legalábbis inspirációt jelentett hozzá – legalábbis a Goodreads kritikaszekciója szerint. A Reklámőrülteket mindig is reklámos közegbe oltott szappanoperának gondoltam; szóval, abba is hagytam valahol a második évad elején. Viszont lehet, hogy van, akit pont ez fog meggyőzni, hogy olvassa el Jerry Della Femina From Those Wonderful Folks Who Gave You Pearl Harbour című könyvét. Mert megéri. Még akkor is, ha nekem bő két évembe telt.

Egy vallomással kezdem. Nem nagyon olvastam soha szakmai könyveket. Jó, ez így nem teljesen igaz; Ogilvy nyilván megvan, Kaszástól A nagy adrenalin játék szintúgy. Utána viszont a fenének se volt kedve szakmáról olvasgatni napi 12 óra munka mellett – merthát annyi jó regény van a világon, amik a maradék szabadidőben (ami nem volt sok) remekül elfeledtették velem a reklámvilágot.

Néha-néha rám tört azért a tudásvágy. Az Igazság, hazugság reklámot például mintha olvastam volna, viszont nem dereng belőle egy sor sem. Az (akkor még) 1999 Ft felemás élmény volt, viszont az E-sztori a szakmai félrefordítások ellenére is magasan a legrealistább alkotás volt a tipikus reklámügynökségi életről. Aki olvasta, tudja, hogy miről beszélek. Bő tíz évre rá jöttek a Reklámtörténet könyvek: Hogyan fürdessünk malacot?, Gossage-könyv, Bob Hoffman… Ez idő tájt kaptam kölcsön a címben szereplő könyv keménykötésű kiadását is.

„Tudósítások a reklám hadszínteréről”, mondja az alcím, meséli Jerry, szerkeszti Charles.

Jerry Della Femina könyve az első harminc oldal alapján csak egy újabb önfényező, nagyképű reklámszakember memoárjának tűnt. Kábé úgy, mint az 1999 Ft. Igaz, nem annyira elszálltan, nem olyan keserűen, nem annyira fikcionalizálva, de értitek.

Egy újabb pökhendi senkiházi a szakmában, ahol amúgy is tolonganak a pökhendi senkiháziak, gondoltam. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Jerry könyve komótosan vezeti be olvasóját a reklámvilág sűrűjébe. Mi történik bármilyen ügynökségen egy ügyfélvesztés esetén? Elárulom: tök ugyanaz, mint idehaza. Az első napon senki nem sír. A vezér kijelenti, hogy csesszék meg, úgysem voltak elég jók nekünk. Sőt, a kreatívigazgató továbbmegy, ez a legjobb, ami történhetett (kreatív nézetkülönbségek és egyebek).

A második nap – halál. Az ügynökség mindenkit felhív, akivel valaha kapcsolatba került, az account összeomlik, a kreatívok rácsörögnek egy fejvadászra, hogy készen állnak új kihívásokra. Közben a top menedzsment „munkához” lát. Minden fejesnek van egy régi ismerőse, aki azóta nagykutya lett, jövőhéten el is megy vele ebédelni. Szóval semmi para. Aztán ezekből nyilván nem lesz semmi. Ilyen dumákkal jönnek vissza: „Amikor mondtam Jacknek, hogy végre megszabadultunk ettől az ügyféltől, csak mosolygott. Ismerem ezt a mosolyt! Azt jelenti, hogy most nem tudom neked odaadni a melót, de fél év múlva a tietek lesz!”

Ismerős ez a fajta önámítás és bullshitelés?

Két évvel később egy szép nyári napon újra nekiveselkedtem, és azon kaptam magam, hogy hangosan felröhögök a vonaton. A sztori nagyvonalakban a következő volt: Jerry éppen a Fullers & Smith & Rose-nál dolgozott, és benne volt az ügynökség kosárlabda csapatában. Egyik este férfimodellekkel volt meccsük, leírása szerint a világ öt legszebb emberével. Már akkor is az volt a közvélekedés, hogy a férfimodellek nagy része meleg, és akkor ezt még simán le lehetett írni egy könyvben, bár tegyük hozzá, hogy Jerryt ez pont hidegen hagyta.