Kóla, cigi, puska – meghökkentő karácsonyi reklámok a múltból

„A karácsony nem egy időpont, nem is egy időszak – hanem egy lelkiállapot”, mondotta volt Calvin Coolidge 1927 karácsonyán. Bölcs gondolat. Bár biztosak lehetünk benne: az Egyesült Államok 30. elnöke minden bizonnyal nem arra a (tébollyal határos) lelkiállapotra gondolt, amit napjainkban élünk át az év végi ünnepek, és az általuk generált „shopping fever” közeledtével.

Calvin Coolidge sajtófigyelés közben

Persze, nincs mit szépítenünk: a csúcsra járatott konzumerizmus vastagon benne van ebben a lelkiállapotban. Könnyebben megnyílnak a pénztárcák, hajlamosak vagyunk mélyebben bele is nyúlni a bugyellárisba – szent karácsony farvizén a reklámipar mindent bevet, hogy közelebb tudjon evickélni a lelkünkhöz.

Ezen manőverezés során született néhány bizarr,

mi több, arcpirító reklámos megoldás;

egyik-másik ma már erősen kicsapná a biztosítékot. De van olyan is, ami szimplán csak megmosolyogtat, a maga együgyűségével.

Kezdjük rögtön a Mikulással, aki e meghökkentő reklámoknak egyik központi figurája.

És ha már Mikulás – akkor a sort nem nyithatjuk mással, mint azzal a márkával, amely 1931 óta kampányol a joviális, pocakos, fehér szakállas bácsikával. (Kettejük izgalmas viszonyát már mi magunk is körbejártuk.)

A Coke-Mikulás áldásos ünnepi jelenlétének köszönhetően ma már az egész világon természetes, hogy az ember a legnagyobb hidegben is hideg kólát igyon. És itthon is megtanultuk, hogy a halászlé, a töltött káposzta meg a bejgli mellől sem hiányozhat egy palack a remek nedüből.

(Közép-kelet-európai gyermeklétünk horizontján a Mikulás coca-colás megjelenése, bevallom, okozott némi turbulenciát. Hogy nem szánkóval, hanem kivilágított kamionnal hozza az ajándékokat? Nos, ez a kérdés csak tovább fokozta a Nagyszakállú karakterét övező rejtélyt, akivel kapcsolatban gyerekfejjel sokáig nem tudtuk megmagyarázni, hogy a.) miért van vattából a szakálla? b.) miért hasonlít a hangja annyira az iskolagondnok, Lajos bácsi orgánumához?)

Kevésbé ismert azonban a jó öreg Santa kommerciális aktivitása; hogyhát már az 50-es, 60-as évek Amerikájában is

mennyire sokoldalú értékesítési munkatárs volt.

Hirdetett például hűtőszekrényt a General Electrictől:

Reklámozott cigarettát, aminek minden pöfékelése azt üzente, hogy „Boldog karácsonyt”:

Csodás edénykészletre próbálta rábeszélni a férfiakat, amivel jól meglephetik párjukat:

Nem vetette meg a „torokkímélő” dohányt sem:

Az elektromos borotvát épp azzal népszerűsítette, hogy neki nem is volt rá szüksége:

Előszeretettel pöfékelt más dohányárut is, aminek képes volt úgy fújni a füstjét, hogy az egy meztelen nőalakot formázzon – miközben idétlenül tartotta ujjai között a staubot:

Promótált női harisnyát, fa alól, fára akadt hölgyeménnyel:

Rajzolt szemöldökű, lenge öltözetű nénivel hívta fel a figyelmet a cipőápolás fontosságára – egy meglehetősen bizarr beállításban:

Említettük már, hogy cigarettát is hirdetett?

A török cigarettán már nem is lepődünk meg (bár a tébolyult tekinteten igen.)

Apropó, cigaretta! A karácsonyi bagó annak idején annyira népszerű ajándék volt Amerikában, hogy nemcsak a Mikulás, de népszerű emberek is az arcukat adták hozzá. Ronald Reagan – akkoriban: a Hong Kong című film főszereplője – például egy karton Chesterfielddel lepte meg a barátait karácsonykor. Nincs is ennél jobb ajándék.

És ha valaki nem szereti a cigarettát? Egy üveg whisky a tökéletes megoldás. De csak akkor, ha Sean Connery hozzá a celebritás. És ha olyan bravúros rímpár szerepel a szövegben, mint a „The season is merry/The man is Sean Connery”. Gyönyörű, mint egy karácsonyi locsolóversike.

Ha pedig valaki komolyabb ajándékban gondolkodik? Mondjuk... lőfegyvert szeretne karácsonyra? Annak sincs semmi akadálya. De vajon hogyan hívjuk fel rá szeretteink figyelmét, milyen típusú puskával lepjenek meg? Az alábbi hirdetés ravasz trükköt javasol: vágjuk ki a fegyver fényképét, amelyik bennünket a legjobban érdekel; majd hagyjuk a képet egy jól látható helyen – apa íróasztalán; anya pipere asztalkáján; vagy „felejtsük” a konyhapulton. A többit bízzuk a Jézuskára.

Lehet-e annál szebb és meghittebb az ünnep, mint mikor mindenki megkapja a saját fegyverét? És a halászlé, sült pulyka után, két szaloncukor között pukkantgatunk kissé odahaza? Egy ilyen ajándék valóban emlékezetessé tudja tenni a karácsonyt:

Mi volna hát az örökérvényű tanulság?

Soha ne lepődjünk meg rajta, milyen ajándékot kapunk karácsonyra. Ha mégsem azt hozná a Jézuska, amit megálmodtunk magunknak – nos, akkor okoljuk a Mikulást, Ronald Reagant, Sean Conneryt, vagy az egész reklámszakmát. És figyelmeztessük szeretteinket, hogy jövő karácsonykor legyenek körültekintőbbek a vásárlással.

Minden kedves olvasónknak békés, boldog, nyugodt, kalóriadús ünnepeket kívánunk! De ami ennél is fontosabb:

próbáljuk kicsit átélni a karácsony lelkiállapotát. Az igazit.