Egy fura húsvéti csokitojás – avagy a Marmite filozófiája

Csokitojás nélkül nincs húsvét, ehhez nem fér kétség. Ilyenkor a márkák is érzik, hogy lehet exkluzívkodni, extrémkedni, kreatívkodni. Ha pedig a kakaóbab fenntartható gazdaságból érkezik, az összetevők kizárólag természetesek, minden kézzel készül és a látványtól is elájul az ember? Akkor már megérte.

Minket most mégsem a Harvey Nichols-féle tükörtojásos pirítós érdekel; a Hotel Chocolate csokimanufaktúra tojásos szendvicsén is megvonjuk a vállunkat; és ott van a Waitrose teknőc formájú alkotása, vagy a Melt eperformára öntött luxus csokija – de miért esnénk hasra tőlük?

Harvey Nichols megadja a módját

Szép, mint a tojás és a szendvics véletlen találkozása a boncasztalon

Hé, teknőc, maga fenntartható?

A csokitojás csak a szádban olvad, nem a kezedben

Hiszen ezek csak formák, kérem! Igaz, hogy különlegesek, jól néznek ki, ötletesek és szexik – de mégiscsak willywonkaság az egész, újragondolt csokiízű mesevilág. A merészséget nem itt kell keresni, barátaim.

Hanem egy bizarr valaminél, amit úgy hívnak: Marmite.

Hogy mi is pontosan a Marmite?

Vegetáriánusok is kenhetik (credit: PA)

A Marmite a brit gasztrokultúra alfája és omegája. Már amennyire a briteknek létezik „gasztrokultúrájuk” – és amennyire egy élesztőből extraktált mézsűrűségű, szurokszerű kence-ficét ételnek titulálhatunk. Ami biztos: ezen furaságot általában élesztőkrém, netán sörlekvár néven ismerhetjük idehaza. (Utóbbi elnevezés egyébként kifejezőbb: a Marmite valójában a sörgyártás során használt „fáradt” sörélesztőből készített koncentrátum.) Erősen sós, feledhetetlenül markáns íze van, és még nyomelemekben és B-vitaminban is gazdag. Ha próbálnám jobban definiálni az izét, akkor... ööö... szerintem egy Jóbarátokból vett Ross-idézettel tudnám a leginkább körülírni: „tastes like feet”. Az angolok és ausztrálok mindenesetre igencsak odavannak érte: megvajazott pirítósra vagy crumpet-ra szeretik kenni. Mármint egy részük. A másik részük épp azt gondolja róla, amit én.

De a Marmite-nak épp ez a lényege: van aki imádja – és van, aki rá sem tud nézni. A márka pedig felvállalja és hirdeti ezen fogyasztói attitűdben jelentkező kettősséget. Minden kampánya erről szól, hogyhát „Vagy szereted, vagy gyűlölöd”, azaz:

Love it, or hate it.

És ezen márkaötlet remek reklámfilmekben manifesztálódott az elmúlt évtizedekben. Íme a klasszikus alapfilm:

Majd jöttek a variációk egy témára.

Az első randevú

Az elhanyagolt Marmite-ok szívszorító sztorija

A Marmite-igazság pillanatai

Post-Brexit Marmite

Nagy kedvencünk, Billy Nighy kimondottan a rajongók táborába tartozik. És még egy jópofa Marmite-reklámötletét is megosztja velünk:

Az élet inspirálta ötletek a legjobbak

De kanyarodjunk vissza a húsvétra, és a Marmite 2019-es húsvéti kampányára, amikor egy Marmite-tal töltött csokitojással támadták meg a világ ízlelő bimbóit. És hogy mi volt a merész ízkombinációval rendelkező „finomság” elnevezése?

„The one and only yeaster* egg.”

A Marmite egyike azon kevés márkáknak, amely tisztában van önmagával, és tudja: nem kell mindenkinek a kegyeit keresnie.

Ez ám a bátorság. Amit csak szeretni lehet.

* „Easter” [húsvét] – „yeast” [élesztő]