A Hahota-generáció találkozása a fogyasztói társadalommal
Updated: Mar 22
Az 1980-as esztendő történelmi jelentőségét nem az adja, hogy az egykori Rodézia ekkor kiáltotta ki függetlenségét Zimbabwe néven; vagy hogy Moszkvában megrendezésre került a XXII. nyári olimpia, és Jimmy Carter ennek kapcsán az egész világ sportolóit felszólította a bojkottra; de az sem hoz tűzbe bennünket különösebben, hogy Gustáv Husákot köztársasági elnökké választotta a csehszlovák szövetségi gyűlés, Gdańskban bedig befejeződött a hajógyári munkások sztrájkja.
Jó, az talán már jobban megdobogtatja nosztalgiára hajlamos szívünket, hogy szemtanúi lehettünk Farkas Bertalan egyhetes űrkalandjának; hogy Loksi címen megjelent az LGT második dupla albuma, olyan nótákkal, mint a Boksz, az Embertelen dal vagy a Sziszifuszi blues; arról nem is szólva, hogy az Örs vezért téren ekkor nyitotta meg ragyogó kapuit a fogyasztói társadalom első nyugati mintára épült székesegyháza: a SUGÁR.
Fotó: MTI/Németh Ferenc
De valójában ez is semmi, mind.
Merthogy mitől kulturálisan ikonikus mérföldkő ama 1980-as esztendő?
Nos, akkor jelent meg a hazai tanulóifjúság (értsd: kisdobosok és úttörők) több generációjának hangulatát, gondolkodását – ha úgy tetszik – „nevetéskultúráját” alapjaiban átrendező és meghatározó sajtóorgánum: a legendás Hahota.
Mondhatnánk akár forradalminak is a tartalom és forma eme újdonságát:
az ifjúságnak szánt koncentrált humor és könnyed szórakoztatás ilyen kompakt, A/5-ös méretű, poliészter iskolaköpenyek zsebeire szabott formai nóvumát.
Ám bánjunk csínján a „forradalmi” jelzővel, hiszen a formátumot már a korabeli kisdobos és úttörő zsebkönyvek is hozták. Tartalom tekintetében pedig (hogyan formálhatjuk megfelelően a szocialista társadalom szocialista ifjúságát?) az évtizedes múlttal rendelkező Pajtás–Ifjúsági Magazin tengelyén szépen kikristályosodott egyfajta szórakoztatva edukáló, 10–18 éves célcsoportra szabott kontentgyártás.
A művelt kisdobos/úttörő ezeket olvasta
A kortárs kiadványokkal ellentétben azonban a Hahota egy egészen új megközelítést képviselt: csak a humorra (szórakoztatásra) fókuszált, kimondottan tinédzserekre hangolva, meglepően ideológiamentesen.
Hogy mit kínált az évente négyszer megjelenő kiadvány? Bugyuta vicceket, Ludas Matyiból kimaradt karikatúrákat, nyugatról importált képregényeket és műfajilag meghatározhatatlan – mulatságosnak szánt – szösszeneteket olvashattunk benne. De a nagy hahotázás mellett e kiadványban találkozhattunk elsőként a szárnyait bontogató konzumerizmus gyermekekre kalibrált hirdetéseivel is.
De micsoda hirdetésekkel!
A 80-as évek ezen megoldásai ma már reklámtörténeti gyöngyszemek.
A rendszerváltás felé araszolván a „consumer engineering” első lépéseit épp ezeken a gyöngyszemeken követhetjük nyomon. Hiszen már megjelent bennük a reklámkészítés kezdetleges igénye és szándéka. És bár a vizualitás és szövegvilág tekintetében a biztosra mentek a készítők – a gyerek számára az egyszerűség és érthetőség a cél –, de itt-ott már felvillant a kreativitás, volt (némi) nyelvi humor, érzelmi kizökkentés, social responsibility (!), mi több, a kontextus szerepét is felismerték az akkori reklámfőnökök.
Csokorba szedtünk néhányat, a mulatság kedvéért.
Hahotázzunk együtt
Különösebben nem meglepő, hogy a hirdetések főként a cukortartalmú fogyasztási cikkek vonalán mozogtak:
A jó Túró Rudi már akkor is ott volt a kívánságlistán.
A csoki, amely már akkor „love brand” volt, mikor azt se tudtuk, mi az a „love brand”.
Soha nem lehet elég szélesre tárni a célcsoport előtt a marketing kapuját.
Itt történt némi kulturális/vizuális mash-up: valahol az Egri vár közelében, a töröknek öltözött Bornemissza Gergely egy sárkánynak álcázott kutyától várja teljesíteni a ma már csak csokicsóknak titulált édesség iránti csillapíthatatlan vágyát.
Bájos társadalmi tanúsítvány: amit a szúnyog szeret, az csak finom lehet.
Természetesen a gyermekek egészségére is kellett gondolni – kicsit kompenzálni az édességdömpinget. Ilyenkor mindig jól jött a jolly-joker egészségvonal: az iskolatej!
A „MINDENKOR iskolatej!” fősor olyan pusztítóan célratörő, hogy elsőre észre sem vesszük, a vizuál a tejesdoboz sziluettjében jelenik meg. Abszolút vodka - akarom mondani: tej.
Biztos vagyok benne, hogy Gyermekélelmezési Vállalat imázsán elképesztően sokat dobott ez a hirdetés. Sőt, e nélkül sehol nem lettek volna.
A Hahotában ugyanakkor olyan hirdetések is megjelentek, melyek a korábbi promóciók nyerteseit tájékoztatták, milyen óriási szerencséjük volt, és micsoda fantasztikus nyereményekkel lettek gazdagabbak.
„Ez nem mese – hanem az Orosházi Sütőipari Vállalat karácsonyfája...” Sajnos, ilyen és hasonló bugyuta fordulatokkal még ma is találkozhatunk, nem is kevés reklámban.
„A nyerteseknek jó mulatást, a többieknek jóízű iskolatej-fogyasztást kíván a GYEV!” Vagyis: „Nem nyertél, hülye gyerek, de azért igyad csak tovább a tejet!”
Persze az ifjúság tudatos, fenntarthatóságra nevelésére is láthattunk példát:
És ne feledjük azokat a trükkös megoldásokat sem, melyek nyilván a szülőket szólították meg – bár a hirdetést próbálták kifinomultan, gyerekre szabottnak álcázni.
Igen, egy gondolat bántja a Tanért-et is.
Ha az Úttörő Áruházban vette az ember a sífelszerelését, már nem is tűnt annyira úri huncutságnak...
De ami mindent visz, az a Vidám Park bámulatos hirdetése; szívet dobogtató találékonysággal lovagolja meg a kiadvány kínálta márkaértéket, mármint a hahotázást. Priceless.
Hahotázhatsz a Vidám Parkban.
Legyen szabadság, boldogság és mindenki kívánjon hármat!
E hahotás hirdetésekben megidézett termékek/márkák/vállalatok egy része már a múlté – de maguk a hirdetések a 80-as évek ifjúságát az egyre növekvő termékkínálattal, a választás lehetőségével (a bőség zavarával?) ismertették meg. Szabadságot, boldogságot, „kívánj-hármat-világot” ígértek, és szép lassan megtanítottak bennünket fogyasztani, rendesen.
Nem akartuk ide kikerekíteni ezt a posztot, de ha már itt vagyunk, fontos megjegyezni: most újra meg kéne tanulnunk fogyasztani – de ez alkalommal értelmesen.
Különben rajtunk fog hahotázni az egész világ – feltéve, hogy marad belőle valami.
Mi pedig majd kapaszkodhatunk, mint ebben a '82-es Hahota-viccben:
Két fiú ül a padon, az egyik meséli.
– Egyszer árvíz lepte el a házunkat, s az apám egy ágyba kapaszkodva menekült.
– És te?
– Én? Zongorán kísértem.
