(Zárójelben.)

Nem találunk szavakat.

Borzasztó, felháborító, szégyenteljes... de ezek sem fejezik ki rendesen, amit Putyin, amit az általa tákolt rendszer Ukrajnában, Ukrajnával – és így az egész világgal művel, azokkal együtt, akik hallgatólagosan vagy tevőlegesen, de mégiscsak asszisztálnak neki és profitálnak ebből az értelmetlen és megbocsáthatatlan háborúból...

A hazai reklám- és marketingvilágban is sokan megmozdultak; adománnyal, szállással, munkalehetőséggel segítik a menekülteket. A márkák közül szintén szép számmal érezték kötelességüknek a segítségnyújtást. Ez jó dolog, dicséretes.

Mégis, e háború árnyékában van valami kijózanító.

Mármint: ilyenkor perspektívába kerül, miről is szól ez az iparág.

A marketinges, reklámos világ.

Mérlegre kerül a valósághoz való viszonyunk.

Ilyenkor hirtelen kipukkannak az olyan kifejezések, hogy azt mondja: branding, pozicionálás, márkaüzenet, fősor, „call to action”. Hogy a többi varázsigéről ne is beszéljünk. (És persze a PowerPoint Purpose, az is. Oda kerül, ahova való. Zárójelbe.)

Hogy is fogalmaz Mark Ritson?

„A háború hirtelen újraértelmezi a valóságot, felszínessé és nevetségessé tesz mindent, amivel a marketingesek foglalkoznak.”

Azon töprengek, hogy a kreativitás, ami ennek az iparágnak (pirulva, de stílszerűen mondva) legfőbb „fegyvere”; amely kreativitás George Lois szerint „képes bármit megoldani” ­– nos, ezzel a képességgel vajon hogyan tudunk hozzájárulni (bármilyen értelemben) ahhoz, hogy ez a téboly véget érjen? Egyáltalán: ilyen és hasonló szörnyűségek ne történjenek meg?

Persze, ezek csupán csak felszínesen és nevetségesen romantikus kérdések.

Háborúban nincs jelentőségük.