A jól fésült hím elejti a csajokat – PELLENGÉR #1: Lucky Tiger
„A reklámok a 20. század barlangrajzai”, mondotta Marshall McLuhan, szeretett médiateoretikusunk, és erre annyiban ráfrissíthetünk, hogy gondolata most, a 21. század küszöbén is ugyanúgy igaz és érvényes. Ezek a „barlangrajzok” árnyalt és pontos lenyomatai a világnak, tükrözik a társadalmi valóságot: hiedelmeket, ideológiákat, korszellemet, mindent. Árulkodnak róla, mi van a fejekben. Fogyasztókéban, reklámcsinálókéban egyaránt.
Pellengér című új rovatunkban arra vállalkozunk, hogy megmutassuk: e fejekben, bizony, van néha egy kis zűrzavar. Ami a reklámokban is szépen tükröződik. Időről időre elővesszük hát azokat az „elfuserált” barlangrajzokat, melyek nem állták ki az idők próbáját. Mi több: ma már kellemetlenek, kínosak, szégyenletesek. Egyszerűen vállalhatatlanok.
Mai szemmel tanulságos megfigyelni, annak idején (nem is oly' régen) milyen szemléletű és felfogású reklámok láttak napvilágot. Nem akarjuk az inkvizítort játszani, ám fontosnak érezzük, hogy kendőzetlenül – kellő távolságtartással és iróniával –, de felidézzük a reklámcsinálás ezen arcpirító alkotásait. Mindannyiunk felelőssége, hogy ilyen és hasonló „kommunikációs megoldások” többé ne jöhessenek létre. A Reklámtörténet főhadiszállásán meggyőződéssel valljuk: nem árt tisztában lenni a szakma múltjával, hogy ne okozzunk kárt a jelenben – pláne a jövőben. Jó, ha tudjuk, honnan, hová jutottunk el, és merre van tovább az irány.
Fogalmazzunk úgy: ne csináljunk olyan reklámot, amiért pironkodni kell az unokák előtt. (Így is marad elég dolog, amiért magyarázkodhatunk...)
Mielőtt azonban belevágunk, jöjjön egy fontos szolgálati közlemény. Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy jelen posztunk – miként e rovat többi cikke – iróniát nem csupán nyomokban tartalmaz. Sőt! Tessék hát így olvasni.
Állati a sérója: LUCKY TIGER
Igazából lehetne egy Lucky Strike reklám is, de nem az. Helyette hajtonikról és hajwaxról szól a speciálisan férfiaknak szánt – ehhez mérten férfiasan szexi – Lucky Tiger hajápoló márka sajtóhirdetése az 1950-es évek derekáról. Íme:
Lucky Tiger tudja, mi kell a nőnek
Missouriban nem vicceltek: puska lezseren a lábnál, a Tigris szőrzete kifogástalan, stílusosan dohányzik, szafari szettben, a monokli pedig hűen fejezi ki a felső kasztot, aki ideális célcsoportja lehetett 1955-ben a Lucky Tiger termékeknek. A bodycopy erősen, férfiasan nyit, bal kézzel szakítja le a fejed, minden erőfeszítés nélkül. Bár semmiféle kutatást nem mellékeltek hozzá, mégis biztosak lehetünk benne: 10-ből három nő mindenképp trófeaként szeretné végezni egy jól fésült hím barlangjának falán. Higgyük el nekik, hogy
a lányok/csajok ösztönösen olyan férfit választanak, aki Lucky Tigert használ.
Ne legyenek kétségeink: a szövegírók és/vagy a kreatívigazgatók mindig tudják, miről beszélnek. Feltételezem, ők maguk is begyűjtöttek pár skalpot a fülledt, nyári kansasi éjszakákban. Lucky bastards, mondhatom. Hiába, a reklámnak és a Lucky Tiger hajtoniknak akkoriban még lehetett csillogása! A lovelies love you és a Lucky Tés ápoltság szójátékain túl – személy szerint – talán csak a haj bőr hatású csillogását utálom jobban. Szóval nyitott elméket döngetsz, barátom!
Értem a jól fésült USP-t, az időspórolós termékelőnyt is:
egy igazi férfi legyen kész a hajával 9 másodperc alatt!
Miért fontos ez? Mert a férfi, az férfi. Nem lacafacázik. Betonikozza a haját, céloz és levadássza áldozatát. Ami pedig végképp rögvest vásárlásra ösztönzi az embert, az a hirdetés alján olvasható kihagyhatatlan promóciós ajánlat: „Tedd a barlangodat Lucky-búvóhellyé” (Make Your Den a Lucky Lair)! Ez a subheadline nekünk szól, magabiztos hímeknek, a szafari ruhás, monoklis állatoknak.
Linda, Lola és Louise poszterei a falra, ráadásul egyből képkerettel? Hogyne!
Máris küldöm postán a waxos doboz kupakját, miszter!
Reklámszakma, betyárbecsület ide vagy oda, az ilyen hirdetéseknek és az általuk közvetített gondolatoknak nincs helye sem a reklám-, sem a való világban.
Amire stílszerűen azt mondhatjuk: luckily.
Utóirat:
A Lucky Tiger márka egyébként ma is létezik: https://www.getluckytiger.com, és az instagramon megjelenik Tigrisünk is (több másik régi reklám mellett), ám sokkal szűkebb kivágásban: https://www.instagram.com/p/BWbCPyhDDDK/
Úgy tűnik, ő is halad a korral. Ez mindenképp becsülendő.
Utóirat 2:
Linda, Lola és Louise „szerepéről“ a korabeli reklámvilágban Jerry Della Femina könyvében olvashatsz bővebben: From Those Wonderful Folks Who Gave You Pearl Harbor. Erről a remek könyvről korábban írtunk is.
Comments