top of page

Pelé reklámos leigazolásai

Writer: Levente KovacsLevente Kovacs
Edson Arantes do Nascimento – alias Pelé – mindent tudott a fociról, és még annál is többet. Életében hősként ünnepelték, nem csoda, hogy a marketingvilág hamar lecsapott rá. Ki ne akarna egy élő legendával, a labdarúgás legnagyobb tehetségével és sztárjával hirdetni? Na, ugye. Jelen posztunkban a „Fekete Gyöngyszem” legismertebb márkamegjelenéseiből mazsoláztunk. (Magyar vonatkozású szereplését most ne bolygassuk; a 2014-es „Pontszerzés Pelé-módra” elnevezésű Tesco-promóciót inkább borítsa a feledés jótékony homálya.)

Hát akkor ezzel le is tudtuk a bemelegítést. Kezdhetjük, spori!

Márkacsapat: PEPSI

A Pepsi kezdte először a popkultúra (film, könnyűzene) és a sport (főleg foci) celebritásaival megtámogatni márkajelenlétét. A „Pepsi-emberek” és a „Pepsi-generáció” szabadságát megéneklő 1974-es reklámfilm-musical pont olyan, mintha a bámulatos Foci Suli (1977) egy-egy képsorát látnánk.


Pelé fut, cselez, fejel, ollózik – aki alaposan figyel, a végén még megtanul focizni is! És közben zeng a háttérben az optimista muzsika a szabadságról, a Pepsi-életérzésről, ami után az embernek kedve támad szénsavas-cukros üdítőitallal csillapítani szomját, de minimum focizni egyet a haverokkal.


Faék egyszerű reklámfilm: láthatjuk benne Pelét lassított felvételen rohanni (ezt legalább le tudjuk utánozni, ha már a cselei nem mennek), talán Rocky loholását is ezek a képsorok ihlették. Ám a packhot a végén ikonikus: gólöröme, ahogy felugrik, jobb karja a magasba lendül, és a kép kimerevedik – klasszikus 70-es évek, így kellett akkor befejezni egy reklámfilmet, szép munka, jár a gól.


ÖNAZONOSSÁG vs. PIRULÁS
1 : 0

Egy következő Pepsi-igazolása során a nóta még mindig a régi, igaz, nő az előadó és új a hangszerelés. De a lényeg még mindig ugyanaz: az életérzés, a Pepsi-generáció. Persze, már nem a pályán, hanem a tengerparton rúgjuk a bőrt, ahogyan a brazil gyerekek csinálják.

Szocioreklám ez a javából.

Együtt vagyunk, brazilok vagyunk, mezítláb vagyunk, isszuk a kólát a naplementében – hát kell-e ennél nagyobb szabadság?


ÖNAZONOSSÁG vs. PIRULÁS
2 : 0

Márkacsapat: ATARI

Ennél az igazolásnál már érezzük a reklámszakember aktív jelenlétét, ahogyan próbált valami helyzetet kreálni, valami látens dramaturgiát. És ehhez nem is csak Pelét, de két másik sportembert, Mario Andrettit és Kareem Abdul Jabbart is aktivizálta a sztorihoz. Nyilván a termék is ezt igényelte: ki-ki a saját sportágának megfelelő Atari-videójátékot teszteli – és jut el a felismerésig, hogy azok mennyire pörölyek. És adjunk teret kicsit a nosztalgiának is: igen, annak idején mi is elájultunk ezektől a játékoktól.


Itt Pelé már nem focizik,

a virtuális térben mímeli a labdarúgást,

hogy mást ne mondjunk: az (ős)metaverzummal kokettál (akkor még senki nem sejtette, 40 év múltán ilyen hülyén hívjuk majd a videójátszást), de már látni rajta a rutint, a reklámszereplésekhez edződött mimikát. A „Fekete Gyöngyszem” már nem úgy csillog.


ÖNAZONOSSÁG vs. PIRULÁS
2 : 1

Márkacsapat: AMEX

Pelé mosolygós és elegáns. Szépen ledarálja a betanult szöveget; egy röpke poénnal még azt is elvarrja, miért nem angolul beszél. Persze a szlogent (Don't leave home without it) mégis kipréselték belőle, a szlogenek végül is erre vannak, sulykoljuk őket, ha kell, akcentussal is.


Egy pillanatra azért mélázzunk el a szövegírás eme bravúrján: a labdarúgó, aki a pályán használja a fejét, utazás során is „használja a fejét” – és a spot végén demonstrálja is, hogyan tudja használni a fejét.


Ehhez képest jópofa a labdahordozó pilóta, aki a háttérben türelmetlenül csekkolja az óráját. Mondjuk, ez se segít sokat a helyzeten.


ÖNAZONOSSÁG vs. PIRULÁS
2 : 2


Márkacsapat: PFIZER (Viagra)

Ilyen, amikor egy celebritás kilép a komfortzónájából, és olyan márkához igazol, amivel akár meg is oszthatja híveit. Pelé különösebben nem foglalkozott vele, mit gondol róla a közvélemény: bevállalta és szerepelt a Pfizer fejtágító kampányában, amely arra hívta fel a férfiak figyelmét, hogy ne szégyenlősködjenek, menjenek orvoshoz, ha merevedési zavarokkal kínlódnak. Jó, de hogy jön ehhez Pelé? Hát úgy, hogy a reklám végén megnyugtatja a férfiakat: „én is orvoshoz mennék, ha merevedési problémám volna”.


Van ebben némi bátorság, hogy a ladbarúgás „legpotensebb” alakja, aki pályafutása alatt több mint 750 gólt rúgott, és majdnem minden meccsen betalált a kapuba bevállalja, hogy „férfiként” lehet, hogy nem fog olyan „potensnak” tűnni. De ez a Viagra pirulás szereplése számomra inkább pirulásra ad okot, különösen a reklámszpot végén megjelenő stadion méretű Pfizer logó miatt. Abban van némi ijesztő, pláne a Covid óta.


ÖNAZONOSSÁG vs. PIRULÁS
2 : 3


Márkacsapat: LOUIS VUITTON

Ez egy míves, Vuitton Lajoshoz méltó, igazán prémium megoldás, ahol sikerült tető alá hozni egy mérkőzést a sportág crème de la crème-jével. Pontosabban: csinálni egy „meta-találkozót” egy patinásnak látszó kocsmában, ahol 150 éves, kézzel faragott csocsófigurákat pörget Pelé és Zidane – a háttérben megfontoltan elhelyezett LV-logós utazótáskák – a bíró pedig ki más lehetne, mint maga az isteni Maradona?


Ezt a három csillagot ilyen konstellációban még nem sikerült együtt látnia egyetlen asztrológusnak sem, úgyhogy ezért mindenképp jár az elismerés.


ÖNAZONOSSÁG vs. PIRULÁS
3 : 3

Külön méltányolnunk kell, hogy szabadidős tevékenységként a csocsót (micsoda felismerés!) választotta az LV marketingosztálya; kétségtelenül hitelesebb kellék, mint egy sakktábla, amely mögé Messit és Ronaldót ültették legutóbb. (Egymásra pakolt bőröndökön sakkozni egy szobában? De tekintsünk el a környezettől – sakkozni?! Ennyi erővel akár egy műtőben is állhatnának, szívsebésznek öltözve, könyékig véresen, és egy nyitott mellkasú páciens lüktető szíve fölött töprenghetnének, hogy mit csináljanak. „Surgery is a state of mind.” Az legalább egy izgalmas kép volna e helyett a -vészieskedés helyett.)



Márkacsapat: EMIRATES

Apropó, Ronaldo. Ne legyen kétségünk felőle: az Emirates légitársaság számára készített reklámfilm nagyon, de nagyon sokba kerülhetett. A sztorija bájosan kiszámítható, de ugyanakkor megbízható, jól működik. És miközben a szurkolók nagy közösségéhez szól, elegánsan összeköti múltat–jelennel; létrehozza a futballtörténelem folytonosságát,

a focista generációk közti időtlen harmóniát.

És ebben a nagy találkozásban van e film igazi szépsége; az emberi mulandóság ezen őszinte, fájón szomorú felismerése érint meg bennünket a pályája csúcsán és az élete alkonyán lévő futballsztár felhők fölötti randevújában. Pelét az öreg szurkolók még felismerik – de az ifjú drukker számára ismeretlen, neki Ronaldóval kell fotózkodnia.


Helló, holnap! zárja a légitársaság szlogenje a filmecskét, és valóban: akárcsak a packshot utasszállító gépe, pont így, ilyen lomhán és lassan száll el mindannyiunk feje fölött az idő, mint egy kurva nagy A380-as Airbus.


ÖNAZONOSSÁG vs. PIRULÁS
4 : 3


Márkacsapat: MASTERCARD

A StartSomethingPriceless kampány „22 languages” című filmjéhez 22 különböző nemzetiségű drukkert verbuvált össze a MasterCard. Két csapatra osztották őket, játszottak egymás ellen egy meccset, és a győztes csapat tagjai belépőt nyertek a Bajnokok Ligája döntőjére. Az akció felemelő tanulsága: a szurkolóknak le kellett gyűrniük egymás iránt érzett előítéletüket, ellenszenvüket; összefogva, egy csapatként kellett küzdeniük a győzelemért. Merthát ez a foci csodája, hogy így összehozza az embereket.


Ez persze oltári nagy klisé; és a képsorok, ahogyan a MasterCard logójának színeibe öltöztetett civilek kocognak a gyepen, passzolnak, szerelnek, gólt rúgnak és gólörülnek – nos, az sem különösebben újszerű.


Nem, ez a szimpla történet akkor lesz érdekes és szikrázik fel, amikor a meccs végén a srácok beballagnak az öltözőbe – és ott nem más, mint Pelé várja őket. És egyszercsak észreveszik... és a döbbenettől mindenki másképp reagálja le a helyzetet...


Nos, az a pillanat valahol 2:08 mp környékén... ahogy csillogó szemmel, hitetlenkedve, de széles mosollyal arcukon üdvözlik Pelét... Azt hiszem,

arra a pillanatra tényleg azt lehet mondani: priceless.

ÖNAZONOSSÁG vs. PIRULÁS
5 : 3


Zárszóként megállapíthatjuk: Pelé olyan hatalmas csillaga volt a „labdarúgás” néven ismert univerzumnak, hogy lényegében tök mindegy, mit írogatunk mi itt róla. Mit csillaga? Külön univerzum volt az univerzumon belül. És ha néha egy-egy nyomorult márka népszerűségét és eladásait támogatta a reklámarcával? Ugyan, mit számít! Hiszen nemcsak pályafutása alatt, de utána is millióknak szerzett örömteli, ünnepi pillanatokat.
Millióknak adott reményt, hitet és biztatást.
Milliókat inspirált arra hogy mozogjanak (focizzanak), hogy küzdjenek, hogy akarjanak többet kihozni magukból, az életükből.
Ettől volt Pelé – a játékos, a sportdiplomata, az ember – több, mint bármely más labdarúgó. Ő maga brandingelte a labdarúgást. Hitelesítette, rangot és értéket adott neki.

Pelé maga volt a foci.


Comments


Gerety_2021_Redefining Creative Benchmarks without date_Fotor.jpg
never-read.gif

Iratkozz fel! Most vagy soha.

Megéri: 10%-os kedvezményt 

kapsz érte az RT-shopban

raise-the-standard.gif
RT-anim-small 2.gif
RT_logo_ikon-white.png
  • Instagram
  • Facebook

A Reklámtörténet a magyar reklám- és marketinges világ egyedülálló szakmai blogja. Ilyen nincs még egy. Unikum. Kuriózum. Lenyűgöző szingularitás.

E számunkra csodálatos blog 2015-ben alapíttatott azzal a szándékkal, hogy inspirációt, információt, szórakozást és pallérozódást kínáljon minden érdeklődő számára.

Ki merre fordul, aszerint.

Ezek után az sem véletlen, hogy a Reklámtörténet Magyarország első és egyetlen kiadója, amely reklám- és marketingszakmai könyvek kiadására specializálódott. (Lásd: Reklámtörténet Könyvek)

Ez nagyszerű. Pukkanjon hát a pezsgő.

© Reklámtörténet, 2025.

#RaiseTheStandard 

bottom of page