• Levente Kovacs

A dizájner, akinek istenkomplexusa volt


„Azt hiszi, istenkomplexusom van? Elárulok magának valamit: én vagyok Isten”, jelenti ki a Bűvölet (Malice) című filmben a sebész orvos, és be kell vallanom: bár tenyérbemászó a fazon, mégis irigylésre méltó a nagyképűsége és a hübrisze – merthogy egyedülálló tudás, szakértelem és tapasztalat áll mögötte (nem beszélve Alec Baldwin színészi játékáról). A reklámszakmában szép számmal mocorognak ilyen istenkomplexussal megáldott figurák; igaz, Baldwin figurájával ellentétben az ő hübriszüket semmilyen tudás és szakértelem nem indokolja. Adódnak persze üdítő kivételek. Főleg a reklámtörténelem hőskorából, az 50-es/60-as évek derekáról; amikor még nem fusiban, nem azért csináltak jó dolgokat a reklámos arcok, mert díjakat akartak nyerni, hanem mert genetikailag arra voltak kódolva, hogy művészi igénnyel elkészített, maradandó dolgokat hozzanak létre reklám címszó alatt. Mi több,

ehhez nemcsak a lehetőségük, de a tehetségük is megvolt.

Pont úgy lóg a cigi a szájából, mint egy istennek.

Robert Brownjohn – vagy ahogy előszeretettel szignózta a nevét: BJ – ezen hőskorszak egyik legnagyobb istene. Művészek, zenészek, színészek, modellek társaságában múlatta a napot; Keith Richards, Charlie Parker, Andy Warhol országos cimborája volt, evett-ivott-drogozott, égette a gyertya mindkét végét rendesen – miközben egész életét az „abszolút dizájn" bűvkörében élte.

A Bauhaus és a konceptuális művészet gyermekeként (Moholy-Nagy László tanítványa volt a Chicagói Művészeti Intézetben) az építészet, a térrel, formákkal való játék, a grafikai látásmód teljesen áthatotta minden porcikáját. Tervezett arculatot, csomagolást, logót, plakátot, sajtókampányt, installációt – minden megmozdulásában arra törekedett, hogy újraírja a műfaj szabályait. Hogy új értelmet adjon a dizájn fogalmának. Egy alkalommal megkérdezték tőle, hogy „pontosan mit ért grafikai művészet alatt?"

Mire ő csak ennyit mondott:„Magamat."

És hogy mi indokolta Brownjohn hübriszét? Elképesztően friss, újszerű és bátor munkái, melyeket az átgondoltság, a letisztultság jellemzett – és melyek előtt ma is fejet kell hajtanunk. Lássunk is hozzá. Íme egy egyszerű, de nagyszerű plakátja a Philadelphiai Zenekar számára.

Játék kockákból reklámplakát. Csodásan analóg megoldás.

Amikor még divatja volt a bakelitnek, tervezett ő lemezborítót is, mégpedig a The Rolling Stones 1969-ben megjelent Let it bleed (Vérezzen csak) című albuma számára. Amivel nemcsak zeneileg, de vizuálisan is sikerült nyelvet ölteni (hoppá!) a The Beatlesnek, és a gombafejek által képviselt Let it be pozitívan csilingelő, szeressük-egymást-gyerekek világának.

Az előoldalon még minden szép és jó...

...a hátoldalon viszont dúl a rock'n roll. Pont mint az életben.

Pepsi-Cola World címmel a Pepsi Co. palackozó üzemei számára készültek belső magazinok; a címlapokat éveken át Brownjohn tervezte. Lenyűgözően tiszta, szép munkák.

Ezzel a rúzsos ötlettel sorra levadászta a reklámos díjakat:

Mikor még a szexualitásnak semmi köze nem volt a szépségiparhoz.

Aztán gondolt egy nagyot, és saját filmgyártó céget alapított. Persze, a hirdetését ő maga csinálta. Mi több: a saját arcával reklámozta.

BJ szépsége erősen vitatható; a tehetsége nem.

És hát a két legismertebb, legtöbbet látott munkája a klasszikus Bond-filmek, az Oroszországból szeretettel, és a Goldfinger főcímei. Mindkettő hasonló „testre vetítéses", analóg technikával készült; de azért látni bennük az evolúciót. A Goldfinger nyilván érettebb, átgondoltabb munka.

A lány, akinek a fenekébe golflabdát gurít James Bond. (Lásd: 2'18")

És íme egy Pirelli által szponzorált kisfilmecskéhez készített főcím. Teherautók, kamionok, munkagépek szerelmesei! Ez kifejezetten nektek készült:

Csodaszép branded content – mielőtt még bárki tudta volna, mi is jelent.

Született dizájnerről lévén szó, nem volna szép tőlünk, ha megfeledkeznénk Brownjohn tipográfiai megoldásairól, melyeket a bátor innováció igénye, a határok feszegetése jellemzett.

Játék a betűkkel – BJ módra.

És a végére hagyom a legszebbet, az igazi dizájn-gyöngyszemet. Michael Cooper, a Beatles híres fotósa megbízta Brownjohnt, hogy tervezzen számára levélpapírt, névjegykártyát és borítékot. Mire ő a következő megoldással rukkolt elő – ami nem csupán BJ hübriszét, de nagyszerű humorát is bizonyítja. Merthogy a saját nevét is „beletervezte" a megrendelő kisarculatába. Vagyis: az ügyfél névjegyét, levélpapírját, borítékcímzését lényegben arra használta, hogy saját magát is reklámozza. Hát kérem, ez olyan orcátlanul arcoskodó, hogy csak szeretni lehet érte.

Ehhez a kisarculathoz kell ám a nagy arc.

Robert "BJ" Brownjohn, a dizájn mestere, 1960-ban Londonba utazott, ahol art direktorként dolgozott előbb a JWT, majd a McCann színeiben. Röpke reklámos pályafutása 1970-ben váratlanul ért véget: 44 évesen infarktusban meghalt.

A pia és a drog legyőzte az istenkomplexust.

#RobertBrownjohn #TheRollingStones #Goldfinger #TheBeatles

© Reklámtörténet, 2020. Minden jog fenntartva.

Mindennemű utánzás tilalmaztatik.