top of page
Writer's pictureLimdauer Andras

Boldog Bálint-napot, Herbie!

Updated: Mar 3, 2020

A Volkswagen már akkor branded contentet gyártott, mikor a világon még senki nem sejtette, hogy a reklámszakma egyszer majd ennek a két szócskának a bűvöletében fog élni.


Ezek a branded contentek pedig a híres nevezetes, gyermekek által annyira imádott Herbie-filmek voltak. A sorozat első részét 1968 karácsonyán mutatták be, The Love Bug (A kicsi kocsi kalandjai) címmel.


A dolog érdekessége, hogy a Volkswagen eredetileg cseppet sem akarta ezt, sőt, kifejezetten tiltakozott az ellen, hogy a Disney meglovagolja a kicsi kocsi korabeli népszerűségét.


De nézzük a részleteket.


Miután elkészült a forgatókönyv, megvolt a rendező, a szereplők és a stáb java része, egyvalami hiányzott csupán: a főszereplő, pontosabban az autó maga. Ezért a Disney tartott egy „meghallgatást”, melyen részt vett néhány Toyota, pár Volvo, egy TVR, egy MG és egy gyöngyfehér 1963-as Volkswagen Bogár. A stáb körbejárta az autókat, megrugdosták a gumikat, szakértően tekergették a kormányokat – és a Bogár volt az egyetlen, amit azonnal cirógatni, simogatni, becézni kezdtek. Azt hihetnénk, ezzel le is van tudva a dolog, mindenki boldog, a stúdió és a Volkswagen is elégedett, meleg kézfogások, egymás vállveregetése, puszi-puszi. De közel sem így történt.


A Volkswagen bekeményített. Nem engedélyezte, hogy a logójuk és a Beetle név bárhol is szerepeljen a filmben.


Ezért a filmesek minden emblémát eltávolítottak Herbie-ről (még a kormányt is lecserélték), nagyobb versenyfelniket kapott, és a jellegzetes csíkjai mellett megkapta a legendás 53-as számot. Viszont a Bogár/Bug elnevezés – ami akkoriban már kezdett bekúszni a köznyelvbe, egyre többen becézték így a Beetle-t – nem volt levédve, így a Disney dafke ezen a címen hozta ki a filmet. Ami persze azonnal óriási siker lett:

5 millió dolláros gyártási költséggel, 51 millió dollárt szedett össze a jegypénztárakban.

A Volkswagennél, látva a film sikerét, hamar észbe kaptak.

Készítettek kétféle The Love Bug Limited Edition bogarat (lime zöld és tűzpiros színekben, szélesített felnikkel), és hirdetésüket az 1969-es esztendő Valentin-napján jelentették meg. (Igen, igen. Pontosan 51 évvel ezelőtt!) És amikor azt írtam, hogy „hamar észbekaptak”, akkor azt úgy értettem: kibaszott hamar rájöttek, mekkora hülyék voltak. Ennek következtében a „termékfejlesztésre” és a reklámkampányra maximum, ha másfél hónapot szántak.

Ezt hívják szép mentésnek, felér egy „bocs-Disney-hogy-nagy-volt-a-pofánk” bocsánatkéréssel


Aztán fordult a kocka. Miután a Bogár eladások 1972-re látványosan visszestek, többé semmi akadálya nem volt a Volkswagen részéről, hogy a második Herbie-filmben (Herbie Rides Again, 1974) már szerepeljen a logójuk. Az emblémák és az eredeti kormány is visszakerültek.

Sőt Type 1 Beetle néven minden Volkswagen bemutatóteremben kihelyeztek egy-egy Herbie-t.

Végül mindenki jól járt


A Kicsi kocsi sorozatban végül hat film készült (1968, 1974, 1977, 1980, 2005), de volt belőle képregény, tévé- és rajzfilmsorozat is. Magyarországon a mozik 1980-ban mutatták be az első részt (az Egyesült Államokban abban az évben már a negyediket), a Magyar Televízió 1992-től játszotta a filmeket. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a filmek hatására Magyarországon is egy generáció szíve dobbant meg hirtelen a Bogarakért.

Ha a nagy szentimentalizmusban kedvet kapnánk hozzá, és szeretnénk egy patika állapotú, eredeti Herbie-t – márpedig ki ne szeretne magának egyet? –, elég mélyen a zsebünkbe kellene nyúlnunk: az 1977-es és 1980-as filmekben szereplő autó minden idők legdrágább Bogara lett 2018-ban egy aukción, ahol 128 700 dollárt fizettek érte (mai árfolyamon átszámítva közel negyvenmillió forintot).


Azóta a Bogár gyártását már beszüntették, mi is elbúcsúztunk tőle. Emlékét viszont ezek a bugyuta, suta filmecskék (gyerekfejjel azért egész szórakoztatóak voltak) még sokáig őrzik.



Amennyiben többet szeretnél tudni a Bogárról és reklámjairól, és esetleg még nem olvastad volna, rendeld meg Dominik Imseng: A bogár forradalma című könyvét.


Comments

Couldn’t Load Comments
It looks like there was a technical problem. Try reconnecting or refreshing the page.
Gerety_2021_Redefining Creative Benchmarks without date_Fotor.jpg
never-read.gif

Iratkozz fel! Most vagy soha.

Megéri: 10%-os kedvezményt 

kapsz érte az RT-shopban

raise-the-standard.gif
RT-anim-small 2.gif
bottom of page